– „Péter, te ettél rizst az ágyban?!” – szóltam oda a férjemnek, aki még félig aludt.– „Mi? Rizst? Nem ettem semmit… álmodsz még, Éva.” – morogta, és a fejére húzta a párnát.

Én azonban nem tudtam visszaaludni. Valami nyugtalanító érzés kerített hatalmába. Lehajoltam, közelebbről is megnéztem a kis fehér szemcséket… és akkor vettem észre, hogy az egyik enyhén megmozdult.

– „Jézusom!” – ugrottam hátra, a szívem vadul vert. – „Péter, ezek mozognak!”– „Mi mozog?” – ült fel álmosan, de amint meglátta, rögtön ő is kiverte az álmot a szeméből. – „Ez nem ételmorzsa…”

Lázasan kutattam a telefonomon. A képek, amiket láttam, elborzasztottak. Pontosan ugyanazok az apró, fehér, ovális formák néztek vissza rám a kijelzőről: poloska tojások.

A felismerés

Mereven ültem az ágy szélén, a telefonomat szorongatva.

– „Péter, ezek tényleg azok. Poloskák. Tojások. A matracban…” – mondtam remegő hangon.– „Ez lehetetlen! Nálunk mindig tisztaság van!” – próbált ellenkezni, de a hangja elbizonytalanodott.

Elkezdtem utánanézni: a nőstények a legapróbb résekbe rakják a tojásaikat – a matrac varrataiba, a szegélylécek mögé, a bútorok repedéseibe. A cikkek szerint pár nap múlva kikelnek, és onnantól kezdve a vérünkkel táplálkoznak.

A gyomrom összerándult. Egy pillanat alatt otthon helyett csatatérnek láttam a hálószobát.

Az első pánik

– „Mit csináljunk?!” – néztem kétségbeesve Péterre.– „Nyugi… majd kitakarítjuk. Nem lehet olyan vészes.” – próbált higgadtnak tűnni.

De én tudtam, hogy nem lesz ennyire egyszerű. Már éreztem is a karomon a viszketést, bár lehet, csak a képzeletem játszott velem.

Anyukám szavai jutottak eszembe: „A tisztaság fél egészség.” Milyen ironikus, hogy most, amikor mindent rendben tartok, mégis betolakodók jelentek meg az otthonomban.

A döntés

A félelem helyét lassan az elszántság vette át. Nem hagyhatom, hogy a családomat ezek a kis rémek gyötörjék.

– „Péter, kezdjük el most azonnal a nagytakarítást.”– „Most? Reggel hatkor?”– „Most!” – csaptam össze a kezem, és már húztam is le az ágyneműt.

Miközben a mosógépbe pakoltam a huzatokat, Péter sóhajtva elővette a porszívót. A matrac varratait, a bútorok réseit, minden sarkot átnéztünk.

De a belső hangom azt súgta: ez kevés lesz.

Az ágynemű már a mosógépben forgott, a porszívó búgott a háttérben, de bennem a pánik egyre csak nőtt. Hiába takarítottunk, tudtam, hogy a poloskák ravaszabbak, mint hinnénk.

Péter igyekezett bátor lenni:

– „Na, látod? Most mindent kiporszívóztam. Holnap veszünk új huzatot, és kész.”– „Te tényleg azt hiszed, hogy ennyivel elintézhetjük?!” – csattantam fel. – „Olvastam, hogy a tojások a fal repedéseiben is lehetnek, a szekrény mögött, a szegélylécek alatt! Ez egy rémálom!”

A férjem sóhajtott, láttam rajta, hogy nem akarja elismerni: igazam van.

A nyomozás

Aznap délután kesztyűt húztam, és nekiláttam a bútorokat elhúzni. A szekrény mögött, a parketta szélén apró fekete pöttyöket láttam – száradt vérnyomok.

– „Péter, gyere gyorsan! Ezt nézd!” – mutattam remegő kézzel.– „Úristen… tényleg itt vannak.”

A szívem összeszorult. Olyan érzés volt, mintha valaki a saját otthonomban árulna el. A lakás, amit eddig biztonságos menedéknek éreztem, most idegen tereppé vált.

A segítségkérés

Már nem volt kérdés: szakember kell. Felhívtam egy rovarirtó céget. A vonal másik végén egy férfi nyugodt hangja szólt: