Baleset történt Baja és Csávoly között szerdán kora reggel.Összeütközött három autó az 55-ös főút Baja és Csávoly közötti szakaszán. Az egyik jármű árokba is hajtott. A 92-es kilométernél történt balesethez a bajai hivatásos tűzoltók vonultak, áramtalanítottak. A három járműben összesen öten ültek, hozzájuk mentő érkezett. A főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták – közölte a katasztrófavédelem. - írja a baon.huA sornak nincs még vége:
Több baleset bénítja az M0-s autóutat és az autópályák főváros felé vezető szakaszait. Három autó ütközött a körgyűrű déli szektorában, karambol történt a 11-es főúti végcsomópontnál, az M3-ason és az M1-esen pedig szakaszos torlódások lassítják a haladást. Szerda reggeli helyzetkép az utakról.Három személyautó ütközött össze az M0-s autóút déli szektorában, az M1-es autópálya irányába. A 21-es kilométernél, Dunaharaszti térségében a belső sávot foglalják el a sérült járművek. A torlódás már három-négy kilométeres – tájékoztatott az Útinform.
Távolabb, szintén az M0-s autóúton, a 11-es főúti végcsomópont irányában szintén baleset történt, ezért az 55-ös kilométernél sávzárásra és itt is két-három kilométeres torlódásra kell készülni.
Az M3-as autópályán, az 54-es kilométernél, Hatvan térségében baleset történt. A főváros felé sávzárás követel figyelmet, emiatt két kilométeres torlódás alakult ki.
Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Tatabánya és az M0-s autóút csomópontja között szakaszos lassulás, időszakos torlódás előfordulhat, különösen a külső sávban az erős kamionforgalom miatt.
Erősödik a forgalom a főváros felé vezető utakon
Torlódás alakult ki több helyen:
az M0-s autóút több szakaszán, a 11-es főúti végcsomópont irányában, az M3-as autópálya csomópontja és a 73-as kilométernél található Dunakeszi csomópont közötti szakaszon, valamint az ellenkező irányba az M4-s autóúti csomópontnál,
az M3-as autópálya bevezető szakaszán, Mogyoród térségétől,
a 10-es főúton a solymári körforgalomtól,
a 11-es főúton Szentendre körzetében,
a 31-es főúton Mende és Maglód térségében,
az 51-es és az 510-es főúton Dunaharaszti közelében.
Nógrád vármegyében az Ipoly áradása miatt lezárták
az Őrhalom és országhatár közötti összekötő utat a vasúti átkelőtől a határig (2209-es jelű út) és
a Drégelypalánk és az országhatár közötti utat az 1-es és a 2-es kilométer között (2208-as jelű út).