Az elmúlt hetekben országszerte érezhettük a tél közeledtét: egyre több helyen fordultak elő fagyos reggelek, és úgy tűnik, ez csak a kezdet volt. A HungaroMet előrejelzése szerint a következő napokban tovább erősödik a lehűlés, és a hétvégére már az első komolyabb havazás is megérkezhet. 8–12 centiméter hó is hullhat.
A szerdai reggel sokfelé fagypont alatti hőmérséklettel indult, és a hét második felében még több helyen várható fagy – írja az Időkép. A legfrissebb előrejelzések szerint pénteken a Bakony térségében akár 8–12 centi friss hó is hullhat, míg az ország többi részén a hétvége további részében eshet majd hó.
Az északnyugati országrészben a legnagyobb az esély a havazásra, míg délkeleten és keleten egyelőre kevésbé valószínű,írja a met.hu. Érkezik a változékony, csapadékos idő. A szerdai nyugalmasabb időjárás után csütörtökön és pénteken már jóval változékonyabb, felhősebb időre készülhetünk.
Délen pénteken akár 10 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet, míg nyugaton már a nullához közelít. Csütörtökön és pénteken az ország nagy részén eső várható, amely szombatra és vasárnapra fokozatosan havazásba válthat át.A szél különösen a Nyugat-Dunántúlon és a Zemplén térségében erősödhet meg.
A hétvégén további havazás is érkezhet, bár ennek mértéke és területi eloszlása még bizonytalan. Lesz fehér karácsony idén? A meteorológusok szerint több nagyvárosban már több mint egy évtizede nem hullott hó december 24-én, így különösen figyelemre méltó, hogy az idei modellek jelentősebb havazást valószínűsítenek.
Az AccuWeather nemzetközi meteorológiai szolgálat szerint december 24-én hószállingózás, 25-én kevés hó, 26-án pedig hózáporok várhatók Magyarországon. A hónap közepén markáns hidegfront érkezhet, amely már kedvez a havazásnak. A modellek alapján december 24-én nagyobb mennyiségű hó is hullhat, amely nemcsak a magasabban fekvő területeken, hanem síkvidéken is megmaradhat.Bár az eredmények az ország nagy részén elkeserítőek, három északi vármegye kiemelkedik a mezőnyből. Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád mutatják a legnagyobb esélyt a fehér karácsonyra Magyarországon. Az elemzés szerint Szegeden mindössze 3%, Pécsen 11%, Budapesten pedig 18% az esély fehér karácsonyra.