Mély fájdalommal búcsúzunk Kutsera-Juhász Bettina rendőr alezredestől, aki méltósággal viselt betegsége után eltávozott közülünk.
Bettina élete a szolgálatról, az elhivatottságról és az emberségről szólt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályon, főosztályvezető-helyettesként szolgált, ahol nemcsak parancsnokként, hanem emberként is kivívta kollégái megbecsülését és szeretetét. A "Mosonyi" számára nemcsak munkahely, hanem második otthon volt – egy közösség, amelynek meghatározó alakja és tartóoszlopa volt.
Két gyermek szerető édesanyjaként és rendőr férje mellett feleségként is példamutatóan helytállt. Családját és hivatását egyaránt szeretettel és elkötelezettséggel szolgálta. Nem ismert lehetetlent: határozott, mégis alázatos, erős, mégis mindig empatikus maradt. Egyike volt azoknak a ritka embereknek, akikben egyszerre élt a harcos lélek és a csendes, mély emberség.
Kollégái, barátai és beosztottai egyként tekintettek rá, mint valódi példaképre – olyan emberre, aki nemcsak vezetett, hanem utat mutatott. Aki tudott hallgatni, ha arra volt szükség, de kiállt másokért akkor is, amikor az nem volt könnyű. A hivatását sosem csupán munkának tekintette, hanem küldetésnek.
Bettina öröksége nem csupán emlék – hanem élő példája annak, milyen lehet és milyen kellene, hogy legyen egy jó parancsnok, egy jó kolléga, egy jó ember.
Fájdalmas az elengedés, de hálásak vagyunk, hogy ismerhettük, hogy velünk volt, és hogy ilyen nyomot hagyott maga után.
Emlékét szeretettel, tisztelettel és mély megbecsüléssel őrizzük.