Felfoghatatlan tragédia.A színpadon esett össze. A dráma, a „nagyhalál” közelsége kihozhatja a legjobbat, a legbensőbb érzéseit a művészből. De ez nem szerepjáték volt sajnos…A Szolnoki Szigligeti Színházban a Vízkereszt vagy amit akartok című darabot próbálták 2009 decemberében, amikor megtörtént a baj. Egyik pillanatról a másikra alakult át a könnyed hangulat, az alkotói légkör – rémületté. Gyorsan jött a mentő, s gyorsan jött a diagnózis is. Tüdőgyulladás, súlyos szövődményekkel járó tüdőgyulladás és még valami… Iglódi István mindössze 65 esztendős volt akkor. Egy nap volt hátra az életéből… – kezdi visszaemlékezését az Újságmúzeum.„Már jóval korábban megállapodtunk erről az előadásról, tudtam, hogy jót tesz neki a munka, soha sem hagyta el magát. Bár kissé legyengülten érkezett hozzánk Szegedről, a tüdőgyulladása utáni laboreredmények már jók voltak, ezért bizakodott ő is, és mi is. Annyit biztosan tudok, hogy nagyon jól érezte magát nálunk. Még a hordágyon is azt mondta, csináljunk mindent végig nélküle. Megígértem neki, hogy minden úgy lesz, ahogy ő akarja…”

Balázs Péter a Szigligeti Színház igazgatója mondta mindezt megrendülten. S rövid monológjában volt egy egészen megdöbbentő mondat, amely úgy szólt, hogy: Iglódi István még a hordágyon is a darabbal, a szereppel, a színházzal, a színészmesterséggel foglalkozott. Útban a mennyország felé… Amikor kiérkezett a mentő és a társulat valamelyik tagja értesítette a színész feleségét, Fábry Zsuzsát, ő azt javasolta, hozzák a fővárosba a férjét, mert nem csak a tüdőgyulladás, vagy annak szövődményei okozhatta a rosszullétet. Daganatos betegséggel kezelték évek óta.

Hihetetlenül erős, szívós ember volt. S nagy küzdő. De a néző számára mégis valami különleges intellektus, valami finom belső én jellemezte őt. Iglódi volt a gondolkodó művész. Mintha egy Rodin szobor modellje lett volna. S a rendezők maximálisan ki is használták ezt. Ritkán játszott harsány karaktert,

a színpadon vagy a filmvásznon inkább a csenddel, vagy halkan kiejtett, fajsúlyos mondatokkal hatott a nézőre.

1966-ban szerzett színészi, majd 1968-ban rendezői diplomát. Tanulni akart, mert úgy érezte, hogy keveset tud az életről. És közben már forgott a kamera előtte, körülötte, játszott Máriássy Félix filmjében az Imposztorokban, aztán a Beszélő köntösben, a Fotográfiában, közben rengeteg szerep és rendezés kötődött a nevéhez, de a nagyközönség talán a Bors című sorozatban fedezte fel őt. Játszott és szemmel láthatóan lubickolt a megannyi karakterben, miközben a való világban is kereste önmagát, és kereste a szerelmet.