– „Ez pont jó lesz a gyerekeknek is” – mondta a férjem, Péter, miközben a meghívásról beszélgettünk. – „Lili végre együtt lehet az unokatestvéreivel.”

Lili – vagy ahogy Péter hívta, „Kis Liliom” – nyolcéves, élénk tekintetű, csillogó szemű kislány volt, akiben megvolt az a fajta nyitottság és kedvesség, ami bárkit levesz a lábáról. Imádta a vizet, de be kell vallanom, ha nagyon beleélte magát, hajlamos volt kicsit túl sokat pancsolni, amitől néhány gyerek visított, mások meg nevetve fröcskölték vissza.

Ágnes hangja a telefonban kedves volt, de mégis volt benne valami furcsa távolságtartás. Amióta hozzáment Rolandhoz, mintha teljesen más emberré vált volna: drága ruhák, márkás ékszerek, tökéletesen nyírt sövények, magazinba illő vacsorapartik. Nem ez az a nővér volt, akivel régen a Balaton partján fagyiztunk, és este papucsban üldögéltünk a kertben.

– „Remélem, most tényleg csak a család miatt hívott” – jegyeztem meg félhangosan az autóban, miközben Péter vezetett.

– „Ne aggódj, minden rendben lesz” – mosolygott rám, majd a visszapillantóban Lilihez fordult. – „Kis Liliom, készülj, ma te leszel a víz királynője.”

Az út hosszú volt, és ahogy közeledtünk, egyre több villogó kapu, rendezett utca és újgazdag negyed mellett haladtunk el. A nővérem háza végül egy magas, kovácsoltvas kapu mögött bukkant fel: hatalmas, világos vakolatú épület, óriási ablakokkal és csillogó medencével.

Lili odatapadt az ablakhoz. – „Anyu! Nézd, mekkora a víz!” – kiáltotta lelkesen.

A kocsiból kiszállva láttuk, hogy az unokatestvérei – Márk és Anna – a fűben futkároznak, mögöttük a bébiszitter rohan, egyik kezében naptej, a másikban üdítős dobozok.

Péter Lili kezét megfogva indult a kert felé. A levegőben grill illata terjengett, vegyülve a nyári virágokéval. Roland, Ágnes férje, a medence melletti társaság közepén állt, whiskyspohárral a kezében, és éppen valami hosszú történetet mesélt a hallgatóságnak. Látszott rajta, hogy szeret a figyelem középpontjában lenni.