Itt a bejelentés: Attila elválik Miló Vikitől!

Miló Vikinek Janicsek Attilát választották férjül a szakértők a Házasság első látásra harmadik évadában, és bár az esküvőn még boldog perceket élt meg a páros, a nászúton elkezdett romlani a kapcsolatuk. Az esküvő után tíz nappal máris a válás szélére sodródott Miló Viki és Janicsek Attila kapcsolata.

– „Bármit teszek, abból konfliktus van, és már nem tudom, mit tegyek. Úgy érzem magam, hogy térdepelek egy sarokban, lefele kell néznem, és amikor bejön, azt mondja, hogy jó, rendben van, fölállhatsz és rám nézhetsz (…). Meg vagyok feszülve, hogy bármivel, amit csinálok, rosszat teszek, vagy felszakítok benne valamilyen traumát. Most már rá se nézek, nem beszélek vele, kellő távolságot tartok, hogy ne legyen konfliktus – jelentette ki Attila.

Az eszem azt mondta, ezt az egészet abba kellene hagyni, és el kéne válnom, de a szívem azt mondta, hogy adjak még esélyt ennek a dolognak, és én sajnos vagyok olyan buta ember, hogy a szívemre hallgassak – tárulkozott ki. A szakítás viszont nem csak benne merült fel, Viki is hasonlóan gondolkozott. lyen rövid idő alatt sajnos én rádöbbentem arra, hogy az Attilának a személyisége nem az a személyiség, amibe bele tudnék szeretni. Én nem szeretném, hogy tovább bántsuk egymást, és mint férfi és nő, ezt a köztünk lévő kapcsolatot el szeretném engedni. – Mondta Attila, mire Viki visszavágott: Szerintem nagyon rossz irányba mentünk el, ahonnan már nincs visszaút – Mondta Viki.