Gábor helyett a férfi, Bodnár Tamás, a cég operatív igazgatója, egy pohár vizet ragadott meg, és hidegen Kata fejére öntötte. A víz végigfolyt a sötét haján, le az arcán, átitatva a szürke egyenruháját. A márványpadlón víztócsa terült el – mintha kigúnyolta volna Kata munkáját.

– „Nesze neked munka,” – sziszegte Tamás gúnyosan, miközben megigazította nyakkendőjét.

De amit nem tudott: nem csak egy takarítónőt alázott meg. Kata valójában Kovács Kata, a cég alapítójának, Kovács Lászlónak a lánya. Az álruhás takarítónő szerepét azért vállalta el, hogy leleplezze, mi folyik a vállalat színfalai mögött. És terve volt. Kifinomult, precíz és könyörtelen terv.

A vállalat legfelső szintjén, ahol a fényes márvány padló úgy tükrözte vissza a lámpák fényét, mint egy tükör, Kata – álnéven Erika – szorgalmasan húzta végig a felmosót. Kezei, amelyek nemrég még többmilliós szerződéseket írtak alá, most a súrolószertől kipirosodtak. Az ujjaiban sajgott a fáradtság, de nem panaszkodott.

Tamás léptei koppantak a márványon. Szép cipője, kemény járása, mindent elmondott a személyiségéről. Mögötte nem maradt más, csak félelem. Amint megpillantotta „Erikát”, megvetően intett:

– „Nem látja, hogy jövök? Takarodjon az útból ezzel a lommal!”

Kata nyelt egyet, és félrehúzta a takarítókocsit. Belül tombolt, de még várt. Még nem jött el az ideje.

Kovács Kata, 28 éves, a Műegyetem kiválósága, a fenntartható energia egyik legígéretesebb szakembere volt. A magyar Forbes „30 sikeres 30 alatt” listáján is szerepelt. A cég, amelyben épp most egy felmosóval dolgozott, az apja álma volt. Egy garázsban indult a vállalkozás, ma pedig több milliárd forintot ért. De László az elmúlt időszakban szívrohamot kapott, és orvosi tanácsra visszavonult. A vezetés átvétele sürgetővé vált.

Egy csendes családi vacsora közben László megszólította lányát:

– „Te okos vagy, Kata, de attól tartok, nem láttad még a dolgok másik oldalát.”

– „Mit értesz ez alatt, apa?” – kérdezte Kata meglepetten, miközben a bablevest kanalazta.

– „Te mindig csak fentről láttad a céget. A menedzserirodák ablakából. De nem voltál lent. Nem tudod, hogyan bánnak azokkal, akik takarítanak, pakolnak, cipelik a dobozokat. Hallottam aggasztó dolgokat. A számok nem mondanak el mindent.”

– „Mit szeretnél? Hogy legyek takarítónő?” – kérdezte Kata félig nevetve, félig döbbenten.

– „Pontosan. Két hét. Se rang, se vezetéknév. Legyél csak egy a sok közül, akiket senki sem vesz észre.”

Így született meg a terv. Kata eltette a márkás ruháit, kontyba fogta a haját, levette a műkörmeit és egyszerű szemüveget vett fel. A névtábláján ezentúl az állt: „Erika”.

Az első napja egy szűk öltözőben kezdődött, ahol a műszakvezető, Halászné Jolán, motyogva sorolta a szabályokat: munkaidő, fegyelem, tilos a lopás – különben mehet a rendőrségre. Kata számára szokatlan volt a rideg fogadtatás. Eddig ő volt a figyelem középpontjában. Most láthatatlanná vált.