A házasságkötő terem tele volt izgatott morajjal. A hosszú, napfényes ablakokon át derűs fény áradt be, az aranyszínű székek már megteltek elegánsan felöltözött rokonokkal, barátokkal. A közönség halk sugdolózásba merült, telefonok emelkedtek a magasba, ahogy néhány vendég máris próbált lencsevégre kapni egy-egy pillanatot. Az egész terem vibrált a várakozástól, örömteli izgalom lengte be a levegőt.
A menyasszony, Sára, ott állt a vőlegény, Gábor oldalán, szorosan fogta a kezét. Tökéletes volt – hófehér, sellő fazonú ruhája lágyan omlott le karcsú alakján, hosszú fátyla a földet súrolta. Arcán boldog mosoly, de szeme sarkában mintha valami aggodalom pislákolt volna.
– Minden rendben lesz – súgta halkan Gábor, és finoman megszorította Sára ujjait.
Sára bólintott, de mielőtt bármit mondhatott volna…
…valami megmozdult.
Nem valahol hátul. Nem oldalt. Hanem közvetlenül a ruha alatt.
Apró, alig észrevehető mozdulat – mintha valami, vagy valaki ott bujkálna a szövet redői között.
Sára összerezzent, hátralépett egy fél lépést. Gábor azonnal észrevette, ahogy a menyasszony keze megfeszült az övében, és homlokát ráncolva kérdezte:
– Mi az? Mi történt?
De mielőtt Sára válaszolhatott volna, a mozdulat megismétlődött – ezúttal határozottabban. A ruha alsó része enyhén megrezdült, mint amikor valami megbújt alatta… és megpróbált kiszabadulni.
A vendégek dermedten figyeltek.
Egyik koszorúslány, Adél, döbbenten kapta kezét a szájához. Egy idős nagynéni, Margit néni, keresztet vetett, és suttogott valamit az ég felé.
A levegőben megült a feszültség, mintha hirtelen vákuumba kerültek volna.
Gábor elsápadt.
Sára dermedten állt, nem mert mozdulni, tekintete rémült volt, hátán végigfutott a hideg.
És ekkor…
…zörgés.
Apró, de teljesen egyértelmű nesz – nem lehetett kétséges, hogy valami ott volt, jelenleg is, a ruha alatt.
– Ez… ez valami vicc? – suttogta az egyik tanú, Tamás, idegesen körülnézve.
De senki sem nevetett.
Mindenki visszatartotta a lélegzetét, mintha egy film fordulópontjához értek volna. És akkor…
A ruha hirtelen, határozottan megmozdult!
Sára felsikoltott, ösztönösen hátrébb lépett, és felkapta a szoknyarészt.
A terem egy emberként szisszent fel, Gábor ökölbe szorította a kezét, a házasságkötő hivatalnok, egy elegáns nő, Judit, dermedten állt, kezében a pecséttel.
A ruha alól, mintha egy titkos alagútból bújt volna elő, először csak egy sötét árny csúszott ki, majd egy sziszegésszerű hang kíséretében…
…egy fekete, szőrmók valami ugrott elő!
Valaki felsikoltott, egy másik vendég hátraugrott, feldöntve egy pezsgőspoharat. A folyadék végigömlött a damasztabroszon. Sára pánikszerűen ugrott Gábor mellé, görcsösen belekapaszkodott a karjába.
– Aaaaaah! Mi ez?!
A kis szőrmók, amely néhány ügyetlen ugrással jutott el a terem közepére, hirtelen megállt. Megrezdítette a farkát, majd…
…nyávogott egyet.
Csönd lett.
Gábor pislogott. Sára, aki rémülten pásztázta a vendégek arcát, most már maga sem hitte, amit lát.
Ott, a padlón, mindenki szeme láttára… egy apró, fekete kiscica ült. Bámult rájuk kíváncsian.
– Ez egy macska?! – kiáltott fel valaki hátulról, még mindig sokkos hangon.
Gábor döbbenten nézett Sárára:
– Ez… miért volt macska a ruhád alatt?
Sára tátogott, de nem tudott megszólalni.
Akkor egy vékony hang szólalt meg a vendégsereg első sorából:
– Őőő… lehet, hogy az enyém…
Mindenki odafordult.
Ott állt Sára ötéves kishúga, Luca, kis fehér harisnyában, kezében egy plüss nyuszit szorongatva. Tekintete bűnbánó volt, és bátortalanul suttogta:
– Nem akartam egyedül hagyni otthon… beugrott a fátylas kosárba… azt hittem, már kiment!
A vendégek előbb döbbenten néztek rá, majd egyszerre nevettek fel. A feszültség elszállt, mint egy szappanbuborék. Gábor felsóhajtott, Sára még mindig kicsit reszketve leguggolt, és óvatosan felvette a cicát.
A kis fekete nyávogott még egyet, majd hozzábújt Sára tenyeréhez, mintha semmi nem történt volna.
– Na szervusz, te kis bundás tanú – nevetett fel Sára végül, és megsimogatta a cica fejét.
Judit, a hivatalnok elmosolyodott, és fejét csóválva megjegyezte:
– Remélem, több ellenvetés már nem lesz a házasságkötés ellen?
A terem ismét nevetésben tört ki. Gábor és Sára egymásra néztek – végre mindketten elnevették magukat.
Miközben a nevetés lassan elcsendesedett, Sára még mindig a kezében tartotta a kis fekete cicát, amely úgy bújt hozzá, mintha sosem akarna elválni tőle.
– Tudod – szólalt meg Gábor, miközben óvatosan odanyúlt megsimogatni a kisállatot –, ha már így kezdjük, talán nem is lesz olyan unalmas ez a házasság.
– Inkább azt mondanám, hogy macskásan váratlan – felelte Sára, majd halkan elnevette magát.
A vendégek köréjük gyűltek, és Luca, a kis húg, szégyenlősen közeledett, még mindig szorongatva a nyusziját.
– Sajnálom… – mondta bátortalanul, és nagy kék szemeivel Sárára nézett. – Nem akartam, hogy baj legyen…
Sára leguggolt hozzá, még mindig ölében a cicával.
– Luca, semmi baj. Csak legközelebb szólj, ha titokban állatot akarsz becsempészni az esküvőmre, jó?
– Jó… – bólintott Luca, majd halkan hozzátette: – Szegény Bogi félt egyedül otthon.
– Bogi? – kérdezte Gábor felvont szemöldökkel.
– Ő a cica. Már két hete nálunk van. Én találtam az iskola előtt.
– És miért nem szóltál senkinek? – kérdezte Sára, miközben megsimogatta Bogi fejét.
– Mert anya azt mondta, nem tarthatjuk meg… de én titokban megetettem, és a kosaramba raktam. Aztán ma elbújt a fátylad alá.
Judit, a hivatalnok, megköszörülte a torkát, és mosolyogva kérdezte:
– Nos, ha nem bánjátok, esetleg folytathatnánk az ünnepélyes részt? Vagy valaki más is bejelentkezne a menyasszony szoknyája alól?
A vendégek ismét felnevettek. Sára óvatosan átadta Bogit Lucának, majd visszalépett Gábor mellé, de mielőtt megfogta volna a kezét, súgott neki:
– Tényleg akarod még ezt az esküvőt… ilyen kezdet után?
Gábor mosolyogva bólintott:
– Ha már túléltem egy esküvő alatti macskatámadást, bármit kibírok. A házasság is mehet.
A ceremónia folytatódott. A hivatalnok felolvasta a fogadalmat, a menyasszony és a vőlegény egymás szemébe néztek, és amikor kimondták az „igen”-t, a vendégek tapsviharban törtek ki.
Luca, ölében a kiscicával, boldogan lengette a plüss nyuszit.
A hivatalnok ekkor odalépett a házaspárhoz, átnyújtotta az aláírandó anyakönyvet, majd cinkosan megjegyezte:
– Remélem, nem lesz szükség tanúként az állatvédő egyesület képviselőjére.
Sára és Gábor egyszerre nevettek fel, majd aláírták a hivatalos papírokat.
Miután megtörtént a szertartás, a vendégek a kertbe vonultak, ahol pezsgő és aprósütemények várták őket. Mindenki a cicás incidensről beszélt, a videós pedig már azt tervezte, hogyan vágja majd össze a felvételt az internetes „legviccesebb esküvői pillanatok” kategóriába.
Az egyik koszorúslány, Adél, odament Sárához:
– Figyelj, szerintem a cica szerencsét hozott. Ez volt életem legemlékezetesebb esküvője!
– Még csak most kezdődött – felelte Sára, és Gáborra mosolygott. – Ki tudja, mi vár még ránk…
Később, amikor a vacsora után már mindenki táncolt, Luca odament Gáborhoz:
– Gábor bácsi… megtarthatjuk Bogit?
Gábor leguggolt hozzá, és a kislány szemébe nézett:
– Csak ha én is játszhatok vele néha.
– Akkor jó! – kiáltotta Luca, és megölelte őt.
Így történt, hogy a fekete cica nemcsak váratlan vendég lett, hanem a család új kis kedvence is. A menyegzőből legendás történet lett, amelyet még évekkel később is emlegettek a családi összejöveteleken, és minden alkalommal nevetés kísérte.
És a képek? Nos, az esküvői fotóalbum címlapjára végül nem a csók került, hanem egy különleges pillanat: Sára karjában egy fekete kiscicával – és a képaláírás:
„Mert minden jó házasság mögött van egy kis… meglepetés.”