Kovács Dániel már túl volt azon a szakaszon, amikor a reggeli kávé illata bármit is megoldott volna. Az ő reggelei inkább arról szóltak, hogy a kávéfőző is szolidaritásból leállt. A kis lakásukban, valahol Újpest szélén, minden zug a küzdelemről mesélt: a nyikorgó padló, a foltozott függöny, és az az örökösen csepegő csap, ami az édesanyja betegsége óta nem került megjavításra.
– Dani, kelj fel, elkésel! – szólt halkan Kovács Mária a szobából, ahol az ágyából ritkán kelt már ki.
Dániel felpattant, a kezét gyorsan végighúzta kócos haján, és elindult az egyetemre. Jogásznak tanult. Mert ha már az élet úgyis tele van szerződésekkel, legalább értsen is hozzá, amibe belekényszerítik.
A húga, Kovács Klára, közben az asztalnál ült, és egy gyűrött könyvet bújt: "Állatorvosi alapismeretek kezdőknek."
– Klári, ne add fel! – mosolygott Dániel, miközben gyorsan bekapott egy száraz kiflicsücsköt.– Állatorvos leszel, meglásd. Sőt, te leszel az első orvos, aki még a politikusokat is meg tudja gyógyítani.
Klára kuncogott, majd elmerült a könyvében.
A találkozás
Aznap a városi könyvtárban, ahol Dániel esténként tanult, valaki odalépett hozzá. Egy idős, mégis meglepően energikus nő: Szabó Erzsébet.
– Fiatalember, szabad ez a hely? – kérdezte kedvesen, egy szatyor könyvet szorongatva.
– Persze, tessék csak! – bólintott Dániel, félretolva jegyzeteit.
Erzsébet leült, de nem a könyveit vette elő, hanem inkább beszélgetést kezdeményezett.
– Milyen szép idők ezek! Az ember jogot tanulhat… Bezzeg az én időmben...!
Dániel mosolygott. Egyik fél sem tudta, hogy ez a véletlen találkozás mindkettőjük életét örökre megváltoztatja.
Váratlan ajánlat
Pár héttel később, amikor már szinte baráti viszony alakult ki közöttük, Erzsébet hirtelen előállt egy – finoman szólva – szokatlan ötlettel.
Egy csendes kávézóban ültek, amikor Erzsébet halkan, de határozottan megszólalt:
– Dániel, lenne egy ajánlatom.
– Mondja csak, Erzsébet néni! – felelte Dániel kíváncsian.
– Szeretném, ha feleségül vennél.
A fiú majdnem félrenyelte a kávét.
– Elnézést… hogy mit?
– Nem szerelmi házasságra gondolok. Tudom, hogy fiatal vagy. De nekem nincs családom, és szükségem lenne valakire, akiben megbízhatok. Cserébe én gondoskodom rólad… és a családodról is.
Dániel nézett maga elé.A világ egyik fele egy másodperc alatt darabokra tört benne – a másik fele pedig hirtelen egy tál gőzölgő húsleves képében jelent meg a fejében.
– Ez… nagyon nagy dolog, Erzsébet néni. Meg kell gondolnom.
– Persze, ne siess. Gondolj Máriára… és Klárikára is.
Dániel bólintott, de belül úgy érezte magát, mint aki egy fapadon ül a villámcsapás kellős közepén.
A döntés
Kovács Dániel három napon át nem aludt. Hol a plafont bámulta, hol a cipőfűzőjét, hol pedig Klárikát, aki szegény annyit tanult, hogy már latinul álmodott.
Végül egy este leült Máriával és Klárával a konyhaasztalhoz, ahol még az asztalterítő is kócos volt.
– Anya, Klári... valami nagyon furcsa dolgot kell mondanom nektek. – kezdte Dániel óvatosan.
– Jaj, ne mondd, hogy elcsaptak az egyetemről! – kapta fel a fejét az édesanyja.
– Dehogy! – rázta a fejét Dániel. – Egy idős hölgy, Erzsébet néni, azt ajánlotta… hogy vegyem feleségül.
Halálos csend.
Mária úgy nézett rá, mintha egy háromfejű kacsát ültetett volna az asztal közepére.
– Te... MEGŐRÜLTÉL?!
– Ez nem szerelemről szólna. Ez... üzlet. Ő magányos, nincs senkije. Cserébe megmentené a családunkat.
Klára kis híján elejtette a poharat.
– És te... te ebbe belemennél? Úgy, hogy... hát... ő hetvenegy éves?
Dániel bólintott.Mária hosszan sóhajtott, aztán megsimogatta a fia kezét:
– Én nem kényszerítelek semmire, fiam. De tudd, hogy bárhogy is döntesz, szeretünk. Mindig.
És akkor Dániel döntött.
Az esküvő
Az esküvőt egy szűk körű szertartásra tervezték egy kis budai templomban. Nem volt habos torta, nem volt galamberegetés, csak néhány közeli barát, akik egy része azt hitte, hogy valamilyen rejtett kamerás átverésen vesznek részt.
A pap alig bírta elfojtani a kuncogást, amikor az eskü szövegéhez ért:
– "Ígéred-e, hogy... egészségesen, betegen, jóban, rosszban…"
Dániel szeme egy pillanatra összeszűkült, de aztán komolyan bólintott.
– Igen, ígérem.
Szabó Erzsébet is bólintott, méltósággal, kissé remegő kezekkel. A gyűrű – amit Erzsébet adott – egy fél lakás árát érhette.
A sajtó persze hamar kiszimatolta az ügyet. Másnap reggel a bulvárlapok harsogtak:
„Fiatal fiú vette el a milliárdos nagyit! HÁZASSÁG SZERELEMBŐL VAGY SZÁMÍTÁSBÓL?”
És az emberek is tudták a tutit, legalábbis a sarki péktől a közeli patikáig mindenki megosztotta a véleményét.
– Én mondom, biztos a pénz miatt! – csóválta a fejét a pék.
– Á, szerelem ez, csak vakok vagyunk hozzá! – fejtegette a postás.
Az első közös napok
Az első napok furcsák voltak. Erzsébet a tágas, fényűző budai villájában lakott, ahol Dániel most "férjként" foglalt helyet.
Még a reggelik is zavarba ejtőek voltak:
– Kávét kérsz, Dániel? – kérdezte Erzsébet egyszer, miközben egy ezüst tálcán hozta be a reggelit.
– Ööö... igen, köszönöm. De... nekem egy kockacukor elég.
Erzsébet felnevetett.
– Itt mindenből kettőt kapsz, fiatalember. Kivéve a szabályokat. Abból háromszoros adagot!
Dániel is elmosolyodott. Bár tudta, hogy furcsa helyzetbe keveredett, Erzsébet jóindulatát nem tudta nem értékelni.
A sajtó nyomása
Nem sokkal később az újságírók is megjelentek a villa előtt. Fényképezőgépekkel, kamerákkal, mikrofonokkal.
– Kovács úr! – kiabálták. – Igaz, hogy örökölni akarja Erzsébet vagyonát?