– Itt bent, a hálószobában – mutattam remegő kézzel. – A férjem... Tamás… valami nincs rendben vele. Lázasan feküdt, nem beszél, nem reagál, és olyan... mintha nem lenne önmaga.
A mentősök gyorsan átvizsgálták Tamást. Vérnyomás, pupillareflex, láz. A női mentős rögtön kiszúrta az el nem kezdett gyógyszert a szekrényen.
– Mikor vették észre az állapotromlást? – kérdezte.
– A fiam hívott fel nemrég. Egyedül voltak otthon. Azt mondta, „az új apa furán viselkedik”. Azonnal rohantam haza.
– A kisfiú? Ő jól van?
– Igen, ő is lázas volt ma reggel, de most úgy tűnik, jobban van. Őt is megnéznék?
– Természetesen – bólintott a mentős, és közben intett a másik kollégájának. – Még most, útközben is.
Tamást hordágyra fektették, óvatosan, de gyors mozdulatokkal. Az arca sápadt volt, az ajkai kékes színűek, és ahogy kigurították a folyosón, Máté csendben odasomfordált hozzám, és megszorította a kezem.
– Jól lesz az új apa? – kérdezte halkan.
– Az orvosok mindent megtesznek érte, édesem – mondtam, miközben egy takarót terítettem a vállára. – És tudod mit? Szerintem te mentetted meg őt azzal, hogy felhívtál.
A mentő után autóval követtem őket a kórházba. Máté a hátsó ülésen ült, szorosan ölelve a kis zöld dinoszauruszát, amit kétéves kora óta magával hurcolt mindenhová.
A kórházban a kollégáim, akik akkor épp műszakban voltak, azonnal segítettek. A gyerekorvos megvizsgálta Mátét, amíg én Tamás mellé kerültem az intenzív osztályon. Úgy nézett ki, mintha egy nehéz álomba zuhant volna, az arcán verejték, a testén szenzorok és infúziók.
Egy idősebb orvos, őszes hajú, szelíd tekintetű férfi lépett mellém.
– Judit vagyok, Tamás felesége – mondtam automatikusan, még mielőtt megkérdezhette volna.
– Dr. Csernák vagyok – bólintott. – Judit, az ön férje tünetei nem egyeznek meg egy hagyományos vírusfertőzéssel. Őszintén szólva, a laboreredmények alapján… mérgezésre gyanakszunk.
– Mérgezésre? – kérdeztem döbbenten. – De hogyan? Nem evett semmi furcsát, nem változtatott az étrendjén…
Aztán, mint derült égből a villám, beugrott a válasz.
– A tea! – kaptam a szám elé a kezem. – Napok óta iszik valami fura gyógynövényes teát. Egy kollégája, az az… Evan... adta neki. Azt mondta, segít jobban aludni.
– Tudna hozni belőle mintát?
– Igen. Az otthon van. A szagától megőrültem… olyan volt, mint borsmenta, de valami keserűbb… olyan bizarr, nyomasztó illat.
– Ez sokat segítene a laborvizsgálatokban – mondta az orvos, és rögtön utasította az egyik nővért, hogy előkészítsék a toxikológiai vizsgálatot.
Aznap este hazavittem Mátét, aki lázcsillapítót kapott, és úgy tűnt, máris jobban van. Miután lefektettem, visszamentem a konyhába, ahol megtaláltam a teás dobozt. A címke olvashatatlan volt, és az illata még mindig émelyítően átható. Visszavittem a kórházba, ahol az ügyeletes laboros átvette.
Két nap telt el.
A laboreredmények megérkeztek.
Dr. Csernák ismét félrehívott.
– Judit… a tea, amit a férje ivott, digitálisz kivonatot tartalmazott. Ez egy mérgező növény, a magyar nevén gyűszűvirág. Nagy adagban súlyos szívritmuszavart, látási zavarokat, zavartságot és akár veseelégtelenséget is okozhat.
– Akkor ez… szándékos mérgezés volt?
– Nagy valószínűséggel igen. És értesítenünk kell a rendőrséget.
Egyetértettem. Teljes mértékben.
A rendőrség gyorsan nyomozásba kezdett, és hamarosan Tamás munkahelyi környezetét is átvizsgálták. Kiderült, hogy Evan – az a csendes, visszahúzódó férfi, akit Tamás csak futólag emlegetett – adta neki a teát.
Néhány nappal később egy nyomozó, név szerint András, leült velem a kórházi büfében.
– Judit, elég sok mindent találtunk Evan lakásán. Különösen a számítógépe volt... beszédes.
– Mire gondol?
– Elég sok fényképet találtunk. Tamásról. A munkahelyén, a parkolóban, különféle eseményeken… mintha éveken át figyelte volna.
– Nem lehet… nem lehet, hogy csak baráti érdeklődés volt?
– Nos... – nézett rám András komoran –, úgy tűnik, Evan megszállottan rajongott a férje iránt. De amikor Tamás megházasodott… nos, elvesztette az irányítást.
Tamás állapota az intenzíven stabilizálódott, de a szervezete lassan regenerálódott. A veséi megsínylették a mérgezést, és még hosszú hetekig szigorú megfigyelés alatt tartották.
Egy hónappal később hazatérhetett, de minden teát, gyógynövényt, táplálékkiegészítőt kidobtunk. A kamrát gyakorlatilag újratöltöttem.
Máté kezdetben távolságtartó volt, de később már leült Tamás mellé, és olvasott neki meséket. Az egyik alkalommal, miközben épp egy dinoszauruszos könyvet lapozgatott, azt mondta:
– Anya, én orvos leszek. Mint te. Hogy meg tudjam menteni az új apát legközelebb is.
Hat hónappal később Tamás már újra dolgozott – nem teljes állásban, de napról napra erősebb lett. Evan ellen gyilkossági kísérlet miatt vádat emeltek, a bíróság előtt kellett tanúskodnunk.
Máté azóta figyel minden apró részletet az embereken: hogyan esznek, hogyan beszélnek, milyen furán viselkednek. Azt hiszem, ha nem lesz belőle orvos… akkor zseniális nyomozó lesz.
A cikknek az eleje!