A nagy kánikula után a hétvégén érkeznek a viharok. Vasárnapra az ország egyes pontjain olyannyira lehűl a levegő, hogy délután már csak 23 fokot mutatnak majd a hőmérők. Pénteken még többnyire nyárias lesz az időjárás, de az elkövetkező pár napban csapadékkal, széllel, záporokkal is kell számolni. Pénteken sok napsütésre számíthatunk, de fátyol- és gomolyfelhők is lesznek az égen, északnyugaton és északon pedig vastagabb felhőzet is lehet. Késő délutántól érkeznek a viharok, a Dunántúl nyugati és északi részén egyre nagyobb esély lesz záporokra, zivatarokra. A Dunától keletre többfelé megélénkül a szél. A legmagasabb hőmérséklet 30-37 fok között alakul, délkeleten a magasabb, északnyugaton az alacsonyabb értékekkel. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16-fok között alakul.Hétvégén jönnek a viharok
Szombaton erőteljesebben megnövekszik a felhőzet, de továbbra is sok napsütés lesz, és elszórtan lehetnek záporok, zivatarok. A szél többfelé megélénkül, zivatarok környezetében meg is erősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27-39 fok között valószínű.