– Szia, Tamás! – kezdte kedvesen. – Csak szólni akartam, hogy az a hely a házam előtt az én parkolóhelyem. Krónikus lábfájásom van, és így sokkal könnyebb bejutni a házba.

Tamás mosolygott, kissé zavartan. – Ó, persze, ne haragudj, András! Nem tudtam. Legközelebb figyelni fogok.

András megkönnyebbülten bólintott. – Semmi baj, csak gondoltam, jobb szólni.

De a probléma nem oldódott meg. A következő napokban Tamás ismét a parkolóhelyére állt. Hol azt mondta, hogy "csak öt percre ugrott be", máskor meg úgy tett, mintha észre sem venné a problémát. András türelmes volt. Még egyszer, majd kétszer is szólt neki. De semmi sem változott.

A helyzet akkor vált igazán feszültté, amikor egy esős reggelen András sántítva próbált meg a szomszédos parkolóhelyről eljutni a házáig, csúszós talajon. "Ez így nem mehet tovább," gondolta dühösen.

Egy péntek reggel viszont olyasmit látott, amire nem számított.

Ahogy kinézett az ablakon, meglátta az autóját — teljesen fóliába tekerve. Vastag átlátszó szalag fedte be az egész járművet, a tükröktől a tetőig. Az első szélvédőre egy cetlit ragasztottak: „Talán most megtanulod, hogy mit jelent élni a szomszédságban.”

András arca lángba borult a dühtől. "Ez biztosan Tamás és a fia műve volt," gondolta. Tudta, hogy Tamás fia, Dávid sokszor unatkozott, és nem egyszer látta már a srácot, amint a barátaival rosszalkodik az utcán.

Átment a szomszédba. Kopogtatott.

Tamás ajtót nyitott, arcán ártatlan mosollyal. – Szia, András! Miben segíthetek?

– Azt hiszem, te is tudod – válaszolta András, miközben a fóliába csomagolt autóra mutatott. – Ez most komoly?

Tamás vállat vont. – Én semmit sem tudok róla. Lehet, hogy csak egy tréfa volt.

András szeme szikrákat szórt, de erőt vett magán. – Rendben – mondta halkan. – De ezt nem fogom annyiban hagyni.

Tamás vigyora csak szélesebb lett. – Ahogy gondolod.

András tudta, hogy ha most enged, akkor csak még több tiszteletlenséggel fog szembesülni. De nem akart egyből a rendőrséghez fordulni. Inkább úgy döntött, hogy egy kis leckét ad a szomszédjának.

Második rész

András a hétvégén összefutott két fiatal szomszédjával, Péterrel és Kristóffal, akik mindig is segítőkészek voltak vele. A fiúk a húszas éveik elején jártak, és gyakran segítettek neki a bevásárlásban vagy a kert rendben tartásában.

– Srácok – kezdte András egy mosollyal –, lenne kedvetek egy kis mókához?

Péter és Kristóf összenéztek. – Milyen mókára gondolsz? – kérdezte Kristóf vigyorogva.

András elmesélte a fóliás autó történetét, majd megosztotta a tervét. A fiúk szinte azonnal beleegyeztek.

– Ez zseniális! – nevetett Péter. – Benne vagyunk.

Aznap este, amikor már sötét volt, a hármas belevágott a bosszúhadjáratba. Először is András beszerzett több kiló biológiailag lebomló csillámport. A fiúk pedig hoztak néhány műanyag rózsaszín flamingót, amit a szomszéd kertjébe szórtak szét.

Óvatosan, csendben dolgoztak. A csillámport mindenhová szórták Tamás kertjében: a fűbe, a járdára, még a postaládába is. A rózsaszín flamingók a virágágyások közepén álltak, míg Kristóf még néhány hangos szélcsengőt is felakasztott a teraszra.

Reggel András a függöny mögül figyelte az eseményeket.

Tamás kilépett a házából, Dáviddal az oldalán. Az arckifejezésük megfizethetetlen volt.

– Mi a franc?! – kiáltott fel Tamás, amikor meglátta a csillogó port mindenhol. – Dávid! Ez a te hülye haverjaid műve volt?

Dávid szintén döbbenten nézett körbe. – Én... én nem tudom!

Ahogy Tamás épp dühösen lépkedett volna András háza felé, megérkezett a rendőrautó. Két egyenruhás szállt ki belőle.

– Jó napot, uram! – szólította meg az egyikük Tamást. – Bejelentést kaptunk egy parkolóhely megsértéséről és járműrongálásról.

Tamás arca elsápadt. – Én... miről beszélnek?

Az egyik rendőr felmutatott egy tableten egy felvételt. – Ezen a felvételen tisztán látszik, hogy ön és a fia fóliába csomagolták a szomszédja autóját.

Tamás próbált mentegetőzni, de a bizonyíték egyértelmű volt. A rendőrök közölték vele, hogy be kell mennie a rendőrségre, ahol részletesen megvizsgálják az esetet. Dávidot is magukkal vitték kihallgatásra.

Amikor az autó elhajtott velük, András megkönnyebbülten sóhajtott fel.

Egy összetartó közösség

Aznap este András meghívta Pétert, Kristófot és a szomszéd utcában lakó nagymamájukat, Katalint egy kis ünneplésre.

– Srácok, nélkületek nem sikerült volna – mondta mosolyogva András, miközben koccintottak egy pohár borral.

– Örülünk, hogy segíthettünk – válaszolta Péter. – És milyen szép lett a kertje! – tette hozzá nevetve, utalva a rózsaszín flamingókra.

András unokája, Bence is épp hazatért a hétvégére, és csodálkozva hallgatta a történteket.

– Papa, te aztán tudod, hogyan kell visszavágni! – nevetett.

– Néha muszáj kiállni magadért – válaszolta András mosolyogva.

Az eset után Tamás végre tiszteletben tartotta András parkolóhelyét. A szomszédok összetartóbbak lettek, és András is rájött, mennyire fontos, hogy számíthat a környezetére.

Ez a bosszú nemcsak igazságot szolgáltatott, de közelebb is hozta egymáshoz a környék lakóit – és megmutatta, hogy néha egy kis humorral fűszerezett lecke a legjobb válasz a tiszteletlenségre.