Időről időre felkelt, mezítláb odasomfordált a komódhoz, kezébe vette az órát, és visszatartott lélegzettel a füléhez tartotta. Tik-tak, tik-tak – az idő ritmusa, amely számára egy új élet dallamának tűnt.

Lehunyt szemmel elképzelte, hogyan fogja ez az óra kísérni őt az élet különböző állomásain: a földeken, a katonaságnál, vagy talán valamilyen ismeretlen, távoli sorsban. A sötétben elmosolyodva visszafeküdt az ágyba, de az álom sokáig nem jött.

Gondolatai úgy kavarogtak, mint őszi falevelek a szélben.

Reggel Tivadka a ház előtti kis padon üldögélt, és melegedett a még barátságos szeptemberi napsütésben.

A barátait várta: Gergőt, Bandit és Sanyit. Megbeszélték, hogy elmennek horgászni egy távoli tóhoz. Tivadka a karórával játszadozott, amit kapott, időnként a mutatóira pillantva, mintha attól tartana, hogy az idő kicsúszik a kezei közül.

A falu nyugodtan élt: valahol nyikorgott egy szekér, kutyák ugattak, a szomszéd udvarból pedig lányok csilingelő nevetése hallatszott. Tivadka felkapta a fejét, próbálta kilesni, ki nevet ilyen vidáman.

Egy csapat lány vonult el mellette, és közöttük meglátta Alízt, a szomszéd lányt. Mindig is ott volt – amióta az eszét tudta, Alíz lófarokkal rohangált a faluban, mindig a barátnőivel.

De ma valami más volt. Tivadka alaposabban megnézte őt: a szőke haja leomlott a vállára, és csillogott a napfényben, a mozdulatai pedig új, nőies bájjal teltek meg.

Már nem az a kis lány volt, aki egykoron bosszantotta őt. Egy nyár alatt Alízból elegáns, gyönyörű fiatal lány lett – és Tivadka érezte, hogy eláll a lélegzete.

Csak bámulta őt, képtelen volt levenni róla a szemét. A szíve olyan hevesen dobogott, hogy úgy tűnt, minden más hangot elnyom.

– Alíz! – kiáltott fel, maga sem tudta, honnan vette a bátorságot. A lány meglepetten fordult meg, az arca halványan kipirult.

A barátnői kuncogtak, de Alíz, kissé tétován, különvált tőlük, és odalépett.– Mit akarsz, Tivadka? – kérdezte, miközben az orrkendője szélét morzsolgatta.

A fiú felpattant, és érezte, ahogy a vér az arcába tolul. Nem volt visszaút.

– Hozzám jössz feleségül? – robbant ki belőle, és egyenesen a szemébe nézett.

Alíz mozdulatlanná dermedt. A szeme elkerekedett, az arca bíborszínű lett. A barátnők a háttérben vihorásztak, de Tivadka meg sem rezzent.

Csak a választ várta, és abban a pillanatban számára a világ leszűkült a lány arcára.

– Te bolond! Még csak tizenöt vagyok! – szólalt meg végül Alíz, de a hangjában nem volt harag.

Zavarodottan mosolygott, és Tivadka megértette, hogy nem haragszik.

– Megvárlak – mondta határozottan. – Lesz időm bevonulni a seregbe. Megvársz?

Alíz lesütötte a szemét, majd szinte suttogva felelte:– Megvárlak.

– És hozzám jössz feleségül? – kérdezte újra Tivadka, miközben érezte, hogy valami melegség árad szét benne.

– Igen – válaszolta komolyan Alíz, majd hirtelen sarkon fordult, és visszaszaladt a barátnőihez. Ők azonnal körbevették, vihorászva és suttogva, miközben Tivadka ott állt, mint akit villám sújtott.

Abban a pillanatban tudta: az élete soha többé nem lesz a régi.

Innentől kezdve a gondolatai körülötte forogtak.Még a horgászásnál is – ahova a barátaival rendszeresen kijártak – gyakran elkalandozott, mire Gergő gyakran megcsipkelte:

– Na mi van, Tivadka, szerelmes vagy, mi?

Ő csak legyintett, de legbelül tudta: ez bizony igaz.

Tivadkát besorozták a haditengerészethez, három teljes évre.

A vasútállomáson, búcsúzáskor megölelte az édesanyját, kezet fogott az apjával, majd félrevonva őt, szigorúan így szólt:

– Figyelj, anyu! Tartsd rajta a szemed Alízon! Meg ne szöktesse valami jöttment, amíg én nem vagyok itthon!

– Ne félj, fiam – mosolygott az anyja, és megsimogatta az arcát. – Alíz hűséges lány. Megvár téged.

A szülei teljes mértékben támogatták a választását.Alíz dolgos, jóravaló, megbízható családból származott.

– Hát mi kell még? – mondta az apja. – Tökéletes meny lenne!

– Örömömre szolgálna egy ilyen menyecske – bólogatott az anyja is.

Tivadka elindult, eltökélten:

– Ha visszajövök a seregből, azonnal elveszem feleségül!

A haditengerészetnél a szolgálat nehéz volt, de Alíz levelei, amelyek rendszeresen érkeztek, erőt adtak neki.

Írt a falubéli hírekről, arról, hogyan segít az édesanyjának a háztartásban, hogy néha elmegy a helyi táncházba – de mindig ott volt a végén az a mondat:

„Várlak, Tivadka.”

Ezek a szavak olyanok voltak, mint egy horgony, amely megakadályozta, hogy elsodródjon a nehéz napokon.

És Alíz valóban hűséges maradt.

Három év alatt rengetegen próbálkoztak nála, hiszen egyre csak szépült, de ő mindenkinek csak ennyit mondott:

– Tivadkára várok.

A faluban idővel mindenki elfogadta, hogy az ő hűsége nem múló lányos álmodozás – hanem sziklaszilárd elhatározás.

Mikor Tivadka leszerelt, a falu hősként köszöntötte. Megnőtt, szélesebb lett a válla, és a szemében már férfias, nyugodt eltökéltség csillogott.

Az első útja természetesen Alíz házához vezetett.

A lány a kapuban állt – mintha pontosan tudta volna, hogy ma jön haza.Hosszú percekig csak nézték egymást, szavak nélkül. Aztán úgy ölelték meg egymást, mintha attól félnének, újra elválasztja őket valami.

Az esküvőre a falu minden régi hagyományát betartották.Tivadka szülei kenyérrel és sóval mentek át Alíz családjához, és bár a lány apja eleinte kicsit megilletődött, gyorsan bólintott:

– Tivadka rendes gyerek. Jó férj lesz belőle!

Az esküvőt a Mária-oltár napjára időzítették, ahogy az öregek mondták, így szerencsés lesz a frigy.

A lakodalom után a fiatal pár Tivadka nagymamájának házába költözött – a ház üresen állt, mióta az asszony elhunyt, amíg Tivadka a tengeren szolgált.

A kis faház kicsi volt, de meleg, erős gerendákból épült, és télen egyetlen kályha is be tudta fűteni az egészet.

Alíz magával hozta a hozományát: dunyhát, párnákat, rongyszőnyegeket, törölközőket és ágyneműt. A szülei adtak még öt tyúkot és egy kecskét is, hogy legyen miből elindítani a saját háztartást.

És így kezdődött el az ő boldog életük.

Tivadka számára Alíz nemcsak gyönyörű, hanem gondoskodó és szerető feleség volt.Minden reggel, mikor mellette ébredt, hálát adott a sorsnak, hogy összekötötte őket.

Alíz pedig egyre jobban megszerette férjét.Tivadka jósága, figyelmessége és a képessége, hogy megvédje őt – elég volt ahhoz, hogy nap mint nap beleszeressen újra.

A lány barátnői gyakran sóhajtoztak: