2023 februárjában robbant a botrány: Novák Katalin kegyelmet adott egy intézményvezetőnek, ami országos felháborodást váltott ki. Alig egy héttel később, február 10-én lemondott a köztársasági elnöki posztról. Sulyok Tamás vette át helyét, ő pedig szinte teljesen eltűnt a reflektorfényből. A nyilvánosságban csak szórványosan tűnt fel, ezidáig. MUTATJUK A RÉSZLETEKET! Több mint egy évnyi hallgatást követően újra jelentkezett a közösségi médiában Magyarország volt köztársasági elnöke. Novák Katalin, aki a kegyelmi botrányt követően szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, most videóval tért vissza a Facebook-oldalára.
A bejegyzésben nem politikáról vagy közéletről esik szó, hanem egy rendkívüli emberről: Most vasárnap este újra felbukkant. Egy rövid, mégis érzelmekkel teli videóban emlékezett meg a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápáról, akivel korábban több alkalommal is találkozott. „A hivatalos gyásznak ma vége, de a szeretet örök” – írta a bejegyzés mellé. A videóban személyes pillanatokat is felidéz: 2022-ben a Vatikánban találkozott a szentatyával, majd 2023-ban Magyarországon, apostoli látogatása során, az egész család együtt szerepelt vele egy közös fotón. Egy csendes, méltóságteljes visszatérés ez – nem a hatalomba, hanem az emlékezésbe.