Gergő idegesen mosolygott, miközben nézte, ahogy az ikerfiai, Bence és Andris nevetgélnek a budapesti gyerekorvosi rendelőben.

– Dr. Dékány... – pattant fel hirtelen, amikor meglátta a belépő orvost.

– Takács úr, kérem, foglaljon helyet – mondta barátságosan az orvos, miközben kezet rázott vele, és hellyel kínálta az íróasztala előtt. – Valójában négyszemközt szeretnék beszélni önnel. A fiúk kint várhatnának egy kicsit?

Gergő szíve hevesen kalapált. Az ikrek közül Bence korábban vérszegénységet mutatott, ezért Dr. Dékány további vizsgálatokat rendelt el. Gergő úgy döntött, hogy Andrist is elviszi, biztos, ami biztos. Bár az orvos szerint Andris tökéletesen egészséges volt, a testvére állapota aggasztó volt.

– Van valami végleges eredmény? – kérdezte idegesen, miközben a fiúk elhagyták a rendelőt.

– Nyugodjon meg, Takács úr – válaszolta az orvos, miközben hátradőlt a székében. – Valóban, Bencénél enyhe vashiányt mutattunk ki, de semmi súlyos. Kapni fog vaspótló készítményt, talán intravénásan, ha szükséges. Viszont... nem ez a legfontosabb dolog most.

– Nem. Valami más... valami, amiről önnek tudnia kell. Mondja csak, örökbe fogadták a gyerekeket?

Gergő meglepetten nézett az orvosra.

– Tessék? Nem, természetesen nem! A feleségem, Kata, már terhes volt, amikor megismerkedtünk, de az orvos szerint az enyémek...

– Értem – biccentett Dr. Dékány. – Tudom, ez kényes téma, de meg kellett vizsgálnunk a vércsoportokat a transzfúziós lehetőség miatt. Az ön vércsoportja B, csakúgy, mint a feleségéé. A fiúk viszont A vércsoportúak.

– És? Hát, nem lehet valami genetikai kombináció?

– Lehetne – bólintott a doktor. – De ilyen kombinációval nem. Ez kizárja az apaságot. És mivel a kérdés engem is zavart, engedélyeztem egy DNS-tesztet is. Az eredmény... hát, itt van – nyújtott át néhány dokumentumot.

Gergő remegő kézzel vette el a papírokat. Több szakkifejezést nem értett, de egy kifejezés újra és újra a szemébe ugrott: féltestvérek.

– Ez nem lehet igaz... – súgta maga elé, miközben felpillantott.

– Sajnálom, Takács úr – bólintott az orvos. – Bence és Andris valójában féltestvérek. És ön egyiküknek sem az apja.

Gergő hátradőlt, úgy érezte, hogy minden körülötte megmozdul. A gyerekek, akiket 12 éve nevelt, nem az ő fiai? De ez csak egy dolgot jelenthetett: Kata mással volt... még azelőtt.

Amikor hazaértek, Gergő hosszasan ült az autóban. A házból kiszűrődött a fiúk hangja.

– Papaaa! Végre itthon vagy!

Gergő ökölbe szorította a kezét. A szemei vörösek voltak, de mégsem tudott csak úgy berontani és szembesíteni Katát... és az apját.

Igen, az apját.

Mert volt valami az egészben, ami túlságosan is illeszkedett. Egy régi, kellemetlen emlék.

Aztán vett egy nagy levegőt, és belépett a házba.

– Mit keresel itt, apa? – kérdezte hidegen, miközben a bejárati ajtóban Robert Takács, az apja, egy bögre kávéval állt.

– Szia, fiam. Csak meglátogattalak titeket. A fiúk hívtak játékestre, nem emlékszel?

– Persze... – Gergő szinte morogta a szavakat, majd a gyerekekhez fordult. – Fiúk, ugye Bobbyékhoz készültetek ma este?

– Igen! – Bence már vitte is a táskáját. – Gyerünk, Andris!

Amint elmentek, Gergő lehunyta a szemét. Aztán hirtelen felrobbant.

– Te... Kata! Lefeküdtél apámmal?

Kata elsápadt. Robert is megszólalt volna, de Gergő ráordított.

– A DNS nem hazudik! Mondjátok el az igazat!

Kata lehajtotta a fejét. Aztán halkan megszólalt:

– Megérdemled, hogy tudd az igazat...

És visszarepült az időben...