Kénytelen voltam szélesebb mosolyt erőltetni az arcomra, noha éreztem, hogy az kezd széthasadni. – Igen, csodás – hazudtam fogcsikorgatva.

Anita közelebb hajolt, lehelete drága pezsgő szagát árasztotta. – Alig várom, hogy meglássam, mit kaptál tőle – súgta összeesküvően. – Biztosan valami káprázatos dolgot, hogy felülmúlja ezt az apróságot. – Újra megcsörgette a karkötőt.

Mielőtt válaszolhattam volna, Gábor erőteljes hangja csendet parancsolt a szobára.

– Hölgyeim és uraim, figyelmet kérek!

A szívem hevesen vert, miközben Gábor felém közeledett egy nagy, szépen becsomagolt dobozzal a kezében. Ez volt az a pillanat, amit egész este izgatottan vártam.

– Eszter, boldog évfordulót, drágám! – jelentette be mosolyogva.

Reszkető kézzel vettem át a dobozt, és letéptem róla a csomagolópapírt. A szobában mindenki visszatartotta a lélegzetét, amint felnyitottam a doboz fedelét. És aztán… csend.

A dobozban egy FELMOSÓ volt. Vadonatúj, fényes fehér műanyag.

Egy pillanatig azt hittem, hogy álmodom. De aztán Anita hangos, rikácsoló kacaja megtörte a csendet, és a valóság fájdalmasan rám zuhant.

– Ez… ez mégis micsoda? – hebegtem, Gáborra pillantva.

Anita nevetése csak fokozódott. – Ó, Gábor! Milyen tökéletes ajándék a tökéletes feleségnek!

Ökölbe szorítottam a felmosó nyelét, ujjperceim kifehéredtek. – Ez valami beteges vicc?

– Dehogy, persze hogy az! – nevetett Gábor. – Az igazi ajándék később jön.

De a szemében láttam az igazságot. Nem volt vicc. Így látott engem… mint a SAJÁT TAKARÍTÓNŐJÉT.

– Mondd meg azonnal! Mi az igazi ajándék, Gábor?