Erzsébet és Lajos 23 éve voltak házasok, és négy gyermeküket nevelték szeretetben – legalábbis látszólag. Erzsébet élete a család körül forgott: reggeltől estig dolgozott otthon, főzött, mosott, takarított, segített a gyerekeknek a leckében, és vigyázott a legkisebbre. Közben Lajos hazatért a munkából, ledőlt a kanapéra, bekapcsolta a tévét, és egész estig alig szólt pár szót.
Erzsébet egy ideje már érezte, hogy valami nincs rendben. Hiányzott az a régi tűz, az a közös nevetés és figyelem, amit a kapcsolatuk elején megéltek. Egyre többször kapta magát azon, hogy a tükörbe nézve már nem a régi mosolygós lányt látja, hanem egy fáradt, megviselt asszonyt.
Egyik este, miközben vacsorát készített, elhatározta: visszahozza a régi idők romantikáját. Elhatározta, hogy randira hívja a férjét. Amikor Lajos hazaért, leültette az asztalhoz, és félénken így szólt:
– Lajos, mit szólnál hozzá, ha holnap elmennénk valahova kettesben? A belvárosban nyílt egy szép kis étterem. Régen voltunk együtt randin…
De amit válaszul kapott, összetörte a szívét.
Lajos megvetően végigmérte, majd így szólt:
– Nézz már magadra, Erzsi! Hogy nézel ki? Fáradt vagy, nyúzott, és teljesen elhanyagoltad magad. Én nem megyek sehová veled ebben az állapotban.
Erzsébet szeme könnybe lábadt. De Lajos folytatta:– Tudni akarod az igazat? Szégyellek téged. Nem vinnélek el így sehova.
Ezekkel a szavakkal Lajos fogta magát és elviharzott otthonról.
Lajos a legjobb barátjához, Tamáshoz ment, hogy együtt igyanak egy sört és kibeszélje a sérelmeit. De amikor megérkezett, Tamás bocsánatkérően fogadta:
– Ne haragudj, Lajos, ma este randira viszem Évát. Tudod, új étterem nyílt a városban, oda fogom elvinni.
Lajos meglepődött. – Randira? De hát ti már 20 éve házasok!
– És? – nevetett Tamás. – Éva megérdemli, hogy különlegesnek érezze magát.
Ekkor Éva, Tamás felesége, leért a lépcsőn. Egy csinos ruhát viselt, sugárzott a boldogságtól, és egy csokor virágot tartott a kezében, amit Tamástól kapott. Lajos döbbenten nézte őket.
– Tamás, Éva tényleg gyönyörű. Olyan boldognak tűnik. Az én feleségem meg… mindig szomorú és fáradt. Már alig mosolyog.
Tamás ekkor komolyan Lajos szemébe nézett:
– Tudod, miért mosolyog Éva? Mert én minden nap úgy bánok vele, mintha ő lenne a világ közepe. Figyelek rá, meglepem, megnevettetem. És hidd el, nem azért néz ki ilyen szépen, mert csak úgy magától megy – hanem mert boldog.
Lajos ekkor döbbent rá, mit tett Erzsébettel. Ő volt a hibás. Ő volt az, aki elhanyagolta a feleségét, és elvette tőle a boldogságot.
Aznap este Lajos hazament – virággal a kezében. Erzsébet épp a mosogatót törölte le, szeme még mindig piros volt a sírástól.
Lajos odalépett hozzá, és remegő hangon szólt:
– Erzsi, ne haragudj. Rettenetesen viselkedtem. Rájöttem, mennyire megbántottalak. Hoztam neked virágot, és… szeretnélek elhívni arra a randira holnap este. Foglaltam egy asztalt abban az étteremben, amiről meséltél.
Erzsébet döbbenten nézett rá, majd egy könnycsepp gördült végig az arcán. De most örömkönny volt.– Komolyan gondolod? – kérdezte halkan.
– Igen. És ez még csak a kezdet. Megígérem, hogy megpróbálok jobb férj lenni.
Másnap Erzsébet órákon át készült a randira. Amikor Lajos meglátta őt a lépcső tetején, szinte elakadt a lélegzete. Erzsébet ragyogott – kívül-belül. És Lajos ekkor jött rá: mindig is ilyen gyönyörű volt a felesége, csak ő vak volt a boldogság hiányától.
A randi után Erzsébet és Lajos megegyeztek abban, hogy újraélesztik a szerelmüket – randevúkkal, közös sétákkal, beszélgetésekkel. Nemcsak a kapcsolatuk lett erősebb, hanem az egész család is közelebb került egymáshoz.
Sosem késő újraéleszteni a szerelmet. Néha elég egy őszinte beszélgetés, egy virágcsokor vagy egy kedves gesztus, hogy felidézzük, miért is szerettünk bele valakibe.