Hétfő este volt, amikor Lili belépett a belvárosi kávézóba. Fáradtan rendelt egy sima feketét, majd leült az ablak melletti asztalhoz, ahonnan rálátott a nyüzsgő budapesti utcákra.

„Micsoda borzalmas nap…” – sóhajtott fel. Végtelen megbeszélések, szoros határidők és fárasztó kollégák. Egy kis csendre vágyott, hogy nyugodtan átnézze a következő napi teendőket, mielőtt hazaér és a jóga-meditációs rutinjába kezd.

– Köszönöm – mondta halkan a pincérlánynak, aki kihozta a kávét. Lili elővette az iPadjét, végigpörgette a naptárát – újabb értekezletek, prezentációk és leadások. Semmi meglepő.

Letette a táblagépet, belekortyolt a kávéba, és körbenézett. Ekkor vette észre a mellette ülő férfit. Harmincas éveiben járhatott, elegáns öltönyt viselt, de a figyelmét egy kisbaba kötötte le, aki egy babakocsiban ült mellette. A pici arca ragyogott a boldogságtól, ahogy egy idegen nőre mosolygott – almás püré ragadt az arcára és a kezére.

Lili undorral fordította el a tekintetét.

– Hát ez undorító… – mormolta az orra alatt.

Nem bírta a gyerekeket. Idegesítette, ahogy sírnak, nyűglődnek és folyamatosan figyelmet követelnek. Ő egy sikeres, karrierista nő volt – a gyerekek nem illettek bele a világába.

Ahogy elfordult, a kisbaba sírni kezdett. Először halkan, aztán egyre hangosabban, míg végül a sírás megtöltötte a kávézót.

„Ez nem lehet igaz!” – fortyant fel magában Lili.

Rápillantott a férfire, aki ahelyett, hogy megnyugtatta volna a gyereket, továbbra is a telefonján beszélt, miközben próbálta ringatni a babakocsit.

Lili felpattant, és ingerülten a férfihoz szólt:

– Elnézést, uram! Nem tudná csöndesebbre fogni a gyereket? Úgy sír, mintha itt érné a világvége!

A férfi zavartan felnézett, elnézést suttogott, de nem szakította meg a telefonbeszélgetést. A baba viszont továbbra is sírt.

Lili már nem bírta tovább. Odahívta a pincérlányt.

– Rendszeres vendég vagyok itt – mondta ingerülten. – Legalább annyit megérdemelnék, hogy egy síró gyerek ne rontsa el az estémet! Vigyék át őket máshová, vagy inkább küldjék el őket!

A pincérlány zavartan mosolygott.

– Sajnálom, hölgyem, de minden asztal foglalt. Kint a teraszon lenne még hely, de ott hideg van, a babának nem lenne jó. Megpróbálok beszélni velük.

A pincérlány odament a férfihoz, aki letette a telefont, és Lili hallotta, ahogy a férfi halk, de határozott hangon mondja:

– Ha zavarja, akkor inkább ő üljön máshova. Nem mintha mi itt szándékosan zavarnánk bárkit is. De elnézést kérek a kellemetlenségért.

Lili hallva ezt, még dühösebb lett. Odament a férfihoz.

– Komolyan gondolja? Inkább én menjek el, mert a gyereke ordít?

Abban a pillanatban a baba egy adag almás pürét fröcskölt Lili elegáns blúzára.

– Jaj, Jason! – kiáltott fel a férfi. – Ezt nem szabad!

Lili vörösödő arccal törölgette a ruháját, miközben a férfi bocsánatkérően nézett rá.

– Ne haragudjon, igazán sajnálom. Hadd fizessem ki a tisztítását…

– Nevetséges! – vágta rá Lili. – Ez az egész hely egy vicc! És maga is!

Azzal kiviharzott a kávézóból, a düh szinte fojtogatta.