A fiú lassan közeledett, leszegett fejjel. A sapka teljesen a szemöldökéig le volt húzva.

– Szervusz, Marci – mosolygott rá Teréz. – Nagyon meleg van ma, nem gondolod?

A fiú vállat vont.

– Nem érzem melegnek – válaszolta halkan.

Teréz behívta a rendelőbe, és miközben hallgatta a szívhangokat, figyelte a fiú viselkedését. Marci mereven ült, a sapkáját mindkét kezével szorította. Teréz próbálkozott finoman:

– Nem szeretnéd levenni? Csak amíg megvizsállak?

– Nem lehet – rázta meg a fejét a kisfiú. – Apu mondta, hogy tartsam mindig rajtam.

A nővér felhúzta a szemöldökét, de nem szólt semmit. Végzett a vizsgálattal, de a kisfiú nem ment ki az elméjéből. Miért ragaszkodik a sapkához ilyen időben? És miért fél levenni?

Ebédidő után

Teréz az ebédlő felé tartott, amikor meglátta Farkas tanár urat, Marci osztályfőnökét.

– Zsolt, beszélhetünk egy percre?

– Persze, mi történt?

– Marci. Ma is rajta volt az a sapka. A vastag, kötött téli sapka... és melegítőfelső. Nem furcsa?

– Már hetek óta hordja – bólintott a tanár. – A tavaszi szünet óta nem láttam nélküle. Egyik testnevelés órán próbáltuk megkérni, hogy vegye le, de… kiborult. Sírt, kiabált. Azóta nem erőltettük.

Teréz megköszönte, de a gyomrát furcsa érzés szorította. Este, a műszak után, elővette a fiú orvosi kartonját, és felhívta az ott megadott telefonszámot.

– Jó estét kívánok. Kovácsné Teréz vagyok, a Nyárfa utcai iskola egészségügyi nővére. Marci anyukáját keresem.

Egy férfihang szólt bele.

– Az anyja nem elérhető. Mit akar?

– Marci viselkedése miatt aggódom egy kicsit. Nagyon meleg van, és még mindig vastag sapkát hord. Arra gondoltam, talán érzékeny a fejbőre, vagy más egészségügyi oka lehet?

Hosszú csend. Aztán a férfi ridegen válaszolt:

– Ez családi ügy. Semmi köze hozzá. Nem kell aggódni, mi neveljük, nem az iskola.

– Én csak segíteni szeretnék – próbálkozott Teréz.

– Nincs szükség a segítségére. Ne hívjon többé – vágta rá a férfi, és bontotta a vonalat.

Egy hét múlva

Aznap délelőtt Farkas tanár rohanva nyitott be az egészségügyi szobába.

– Teréz! Marci nagyon rosszul van. Fejfájásra panaszkodik, alig beszél, imbolyog.

A nővér azonnal a gyengélkedőre vitette a fiút. Marci remegett, a tekintete üres volt, két kezével a fejét szorította. A sapka még mindig rajta volt.

– Marci, drágám, nézz rám. Meg kell néznem, mi van a fejeddel. Senki nem fog látni, becsukom az ajtót.

A fiú csak motyogott:

– Apu megmondta… nem szabad levenni. Mérges lesz. A bátyám is mondta… ha valaki meglátja… elvisznek… miattam…

Teréz letérdelt elé.

– Semmi rosszat nem tettél. Ígérem, senkinek sem lesz baja, de segítenem kell neked, rendben?

A kisfiú végül lehunyta a szemét, és némán bólintott.

Teréz felvette a kesztyűt, fertőtlenítőt, egy steril ollót. Lassan, óvatosan húzta meg a sapkát.

– Fáj… – suttogta Marci. – Ráragadt…

A nővér szíve majd megszakadt. A sapka nehezen jött le – mintha a bőrhöz tapadt volna.

Az, amit a sapka alatt találtak, mindenkit sokkolt

Teréz ujjaival óvatosan alányúlt a sapka szélének. A textil kissé nedves volt, és egy ponton úgy tapadt a bőrre, mintha ragasztották volna. Az anyag alatt halvány vörös foltok látszottak – valami, amitől Teréznek hirtelen kiszáradt a szája.

– Mindjárt kész vagyunk, drágám… Csak lélegezz mélyeket… – suttogta.

Marci összeszorította a fogát, és próbálta visszatartani a nyögést. A nővér lassan, centiről centire haladt. Egy kis oldatot cseppentett a sapkára, hogy meglazítsa a tapadást. A textil végül megadta magát.

És akkor Teréz hátrahőkölt.

– Uram… Isten…

A kisfiú feje borotvált volt. Nem önszántából. A koponyája tele volt vörös, gennyes, göcsörtös sebekkel. Egy részük begyógyult, de sok még friss volt. Mély, kör alakú nyomok, egyesekből még váladék szivárgott. Mintha valaki szándékosan égette volna meg a bőrét – újra és újra, ugyanazon a ponton.

– Mi ez, Marci? Ki tette ezt veled? – kérdezte alig hallható hangon.

A fiú nem nézett rá. Csak suttogta:

– Azt mondta, rossz voltam… Azt mondta, így tanulom meg. A sapkát a bátyám adta. Hogy ne lássa senki… Hogy ne kelljen magyarázkodni…

Teréznek remegett a keze, miközben steril kötést vett elő.

– Most meg kell tisztítanom. Egy kicsit csípni fog, de muszáj. Hívom a mentőket, jó?

Marci szemei könnyel teltek meg, de nem sírt. Csak bólintott. Mint aki már mindent elengedett.

15 perccel később