A napok múlásával anyám egyre magabiztosabb lett az új környezetben. Minden reggel frissen főzött kávé illatára ébredtem, és a nappaliban virágok díszítették az asztalt. Az otthonom életre kelt.
Egyik este a kanapén ülve beszélgettünk.
– Fiam, tudod, sosem hittem volna, hogy újra ilyen boldog leszek – mondta.
– Én sem hittem volna, anya – válaszoltam őszintén.
Rájöttem, hogy nemcsak én adtam neki otthont, hanem ő is nekem. Már nem tértem haza egy üres lakásba – hazaértem egy igazi otthonba.
Ma már tudom, hogy a döntésem, hogy magamhoz költöztessem anyámat, nem csupán az ő életét mentette meg, hanem az enyémet is gazdagabbá tette.
A közös főzések, a hosszú beszélgetések és az együtt töltött esték új értelmet adtak a mindennapoknak. És minden reggel, amikor látom anyám mosolyát, tudom, hogy jól döntöttem.
Egy este, miközben teát kortyolgattunk, anyám megfogta a kezem.
– Köszönöm, hogy elhoztál ide. Most már tudom, hogy sosem vagyok egyedül – mondta könnyes szemmel.
– Anya, én köszönöm. Nélküled a ház csak egy lakás lenne.
Néha a legnehezebb döntéseink hozzák meg életünk legnagyobb boldogságát. És néha azok változtatják meg az életünket, akikről azt hittük, hogy csak mi segíthetünk nekik
A cikknek az eleje!